29.rész

 Szijasztok!

Huuu nagyon el vagyok maradva igaz? : | Nagyon nagyon nagyon nagyon sajnálom tényleg... Az utóbbi időben egyszerűen nem volt meg az ihlet, nem... Egyszerűen nem bírom folytatni... : (

 Rengetegszer megfordulta a fejemben, hogy lezárom a történetet egy befejező résszel, aztán vége, de... még az sem ment. Most itt van a nyári szünet, dupla részekkel jöhetnék, de egyszerűen nem tudok írni... : (( Sajnálom, hogy csalódást okoztam nektek...

Szóval lehet, hogy szünetelni fogok, de ha azt nem is, akkor sajnos ritkábban jövök mindaddig, amíg nem jön vissza az a rajongás, mint régen.

Jól jönne néhány biztató komi, vagy ilyesmi... Aztán ki tudja mit hoz a jövő...
Ez egy kicsit talán unalmas rész lett, de majd lesz jobb is...

Sajnálom még egyszer!

 

29.rész

– Az illatod is jó. – mondta Folt.
– Ezt hívják zuhanynak. – Egyenesen előrebámultam. Mikor nem válaszolt, oldalra fordultam. – Szappan. Sampon. Meleg víz.
– Meztelenül. Ismerem a dörgést.

- Micsoda? – kérdezte Luke, amikor az éjszaka közepén felhívtam a fürdőszobából. Nina mélyen aludt az ágyamban, én viszont sehogy sem tudtam elmenekülni álomországba, és mindenen kattogott az agyam. Üvöltöttem volna, de nem lehetett.
- Meghalt Luke. Wine néni meghalt… - szipogtam, mintha egy családtagot vesztettem volna el. Úgy éreztem, hogy már a családunkhoz tartozott. És hirtelen eszembe jutott, hogy mennyi titka lehetett, talán mindennel összefüggésben volt, én pedig nem tudok semmit. Mi van, ha ő volt a kulcs mindenhez? Akkor ez a titok már nem derül ki? Wine néni magával vitte a sírba?
- Nyugodj meg. – csitított a szerelmem, én pedig vettem egy nagy levegőt. – Jól van, ez az, fújd ki szépen lassan! És most figyelj. Ninának van bármilyen más rokona, akikhez mehet? – kérdezte, én pedig szépen lassan a kád széléről beleültem a kádba. Nem volt benne víz. Csak úgy ruhástól. A hold bevilágított az ablakon, és a sötétben beszéltem.
- Nem beszéltünk még erről, de szerintem ő fogja megkapni a házat…
- És szerinted képes lesz most ott élni? – kérdezte, mintha előre tudná a reakciókat.
- Igazad van… - mondtam, és gondolkozni kezdtem.
- Szóval nem tudsz senkiről, akivel esetleg rokonok, és ott lehetne egy darabig? – kérdezte újból, nekem pedig felderengett egy emlék. Amikor először találkoztam Wine nénivel a buszmegállóban, akkor csak úgy megkérdezte a nevem, és aztán mesélte, hogy vannak unokái, és azok szám szerint három, meg két gyereke. Tehát meg kell tudnom, hogy mi lett Nina anyukájával, és hogy mit tud az unokatestvéreiről.
Mindezt el is mondtam Lucasnak, aki rögtön kombinálni kezdett, mire leállítottam.
- Figyelj… Hajnali három van. Nekem ez már most túl sok. Csak szerettem volna beszélni veled, hogy megnyugodjak, mert nem tudok aludni. És hiányzol… - nyöszörögtem, mire a válasz egy nagyon hosszú csend volt. Aztán végre megszólalt.
- Odamegyek. – azzal mielőtt válaszolhattam volna, lecsapta a telefont.

Bármennyire is mérges akartam lenni rá, hogy ilyen hülyeséget csinál, azért mégiscsak romantikus volt ez az egész. És igazából hálás voltam, hogy eljön. Ő le tudja csillapítani a fejemben tomboló emlékek tornádóját.
Kiléptem a fürdőből, az ajtót pedig lassan, halk nyikorgások közepette becsuktam. A telefont a helyére tettem, és pizsiben lelopakodtam a lépcsőn. Mindenki mélyen aludt a házban. A legkisebb zaj is felverhetett volna mindenkit. Halkan a bejárati ajtóhoz osontam, és kinyitottam. Kiléptem, mire friss nyári szél kapott a hajamba. Kellemes idő volt. Se nem túl meleg, se nem túl hideg. Leültem a házunk előtti lépcsőre, átfontam a lábaimat, és a homlokom a térdeimnek nyomtam. Megpróbáltam csak a hangokra figyelni, hogy minden zavaró gondolatot kizárjak a fejemből.

Néhány perc múlva kocsi zajt hallottam. Felemeltem a fejem, és szembe világított velem két kerek fényszóró. Álmosan hunyorítottam a fénybe, és vártam, amíg Lucas leparkol. A motor halk moraja megszűnt, aztán Luke szállt ki a kocsiból. Becsapta az ajtót, és lazán lezárta az autót. Felálltam, és láttam, ahogy felém fordul. Komoly volt az arca. Egyre erősebb léptekkel közelített felém, én pedig alig értettem, hogy mi folyik körülöttem. Néhány lépés után a lépcső alján állt, és lazán felugrott a tetejére. Én léptem egy fél lépést hátra, mire megfogta a tarkóm, és erősen magához húzott. A száját hozzápréselte az enyémhez, a nyelvünk vad táncot járt, meg sem ismertem. Ő nem ez a vad fajta volt…
Még közelebb lépett hozzám, egy percre sem szakadva el az ajkaimtól, másik kezével a derekamat nyomta magához közelebb. Keze a fenekemre csúszott, mire én átöleltem a nyakát és lábujjhegyre álltam. A gondolataim lazán ugráltak kifelé a fejemből, minden pillanattal egyre kevesebb információnak voltam a tudatában.
Hátrafelé kezdett tolni, majd az ajtó melletti köves falnak döntött. Hátamon éreztem a hideg betont, a testem pedig kezdett felforrósodni, de semmi jelét nem mutatta, hogy le akarna állni. A hajába túrtam, mire ő felemelte a bal lábam, kezével pedig a dereka mellett tartotta. Egy pillanatra elváltunk, mélyen a szemembe nézett, zihált, és én is vadul kapkodtam levegő után.
- Na? Sikerült kiverni a gondolatokat a fejedből? – suttogta, aztán elkezdte a nyakam csókolgatni.
- Háát… Mondjuk, hogy jó úton haladsz… - Kuncogtam halkan, mire ő is felnevetett, de csak egy pillanatra. Aztán ismét a számra talált, hevesen csókolt, felemelt, én pedig köré kulcsoltam a lábaim. Kinyitotta a bejárati ajtónkat, amitől megrémültem.
- Mit csinálsz? – suttogtam, mire csak halkan elkezdett felvinni a lépcsőn.
- Felejthetetlen élményt adok neked, hogy legyen min gondolkodnod… - mosolygott, de én még mindig nem tudtam biztosan, hogy mit is akar.

Az emeletre érve benyitott a fürdőszobába. Letett, megfordult és bezárta az ajtót.
- Te mégis mit művelsz? – nevettem.
- Szerinted? – kérdezte, és elterült egy mosoly az arcán.
- Szerintem megőrültél… - kacagtam tovább. Jött egyre és egyre közelebb, én pedig csak hátráltam.
- Mivel a szobádba nem mehetünk, és odakint kezd hűvös lenni, ez az egyetlen hely, hogy kettesben legyünk. – jelentette ki, és még közelebb lépett. Én még hátrébb, mire a lábammal beleütköztem a kád szélébe, és belezuhantam. Nagy csattanással elterültem benne, Luke pedig eszeveszetten rohant felém. – Ronnie minden rendben? – kérdezte. Kicsit sajgott a fejem.
- Hát nem igazán… - nyöszörögtem. – Megnyitnád egy kicsit a zuhanyt? Kéne egy kis hideg víz… - motyogtam, és dörzsölgetni kezdtem a fejem. Luke engedelmeskedett, és megnyitotta a zuhanyt. Kicsit bevizeztem a kezem, és az arcom.
- Jobb már? – kérdezte, és a kád szélére ült. Borzasztóan aggódott.
- Hát szerintem bevertem a fejem. – mondtam, mire kicsit elsápadt.
- Hol?
- Itt… Látod? – mondtam, és rámutattam a homlokomra.
- De nem ott nem is verhetted…
- De!! Nézd meg! – mondtam.
- Jó… de nincs ott semm…
- Gyere közelebb! – utasítottam, mire egészen közel hajolt. Csak pár centi választott el. – Látod? – tettem fel újra a kérdést.
- Nem.. Én..
- Akkor gyere még közelebb! – mondtam, mire már szinte összeért a homlokunk.
Ebben a pillanatban felkaptam a zuhanyrózsát, Luke-ot pedig berántottam magam mellé a kádba. Nagyot kacagtam, mire csak felém fordult…
- Teee! – mondta gonoszul. – Ezt még megbánod! – mosolygott.
- Igen? – kérdeztem, és közelebb hajoltam hozzá. – Hogyan? – A szemembe nézett és elmosolyodott. Közelebb hajolt, meg akart csókolni. És ekkor az arcába irányítottam a zuhanyt. Hirtelen azt sem tudta mi történik.
- Na, ezt még megkeserülöd! – nevetett. Kiszállt a kádból, kihúzott engem is, a vállára kapott, és a zuhanyfülke felé vitt. Kinyitotta, megnyitotta a vizet, és betett. Beszállt ő is, mindketten ruhástól, és megcsókolt. Olyan szenvedéllyel, hogy majdnem eldőltünk. A falhoz nyomott, beletúrt vizes hajamba, míg én próbáltam a zuhanyfülke bepárásodott falán valami kapaszkodót keresni, hogy el ne dőljek. Végigcsókolta a nyakam, majd levette a felsőjét. A víz továbbra is ömlött ránk, de nem érdekelt. Kezem edzett mellkasára tettem, éreztem, ahogy vadul ver a szíve. Meg sem vártam, hogy ő csókoljon meg. Vadul kaptam az ajkai után. Belemosolyogtunk a csókba, aztán az ajkamba harapott. Levette a pólóm, így már csak fehérneműben álltam ott. Kezét tarkómra tette, és még közelebb húzott magához. Újra megcsókolt, én pedig átfontam a nyakát. Kezei a derekamra csúsztak, aztán felemelt. Annyira magához préselt, hogy már alig kaptunk levegőt. Végül végre elengedett. Csak mosolyogtam, ő pedig simogatta az arcom.
- Csak azt szerettem volna mondani, hogy szeretlek! – mondta, mire megpusziltam. Ám mielőtt én bármit is mondhattam volna, valaki rángatni kezdte a fürdőajtó kilincsét. Pánikba estem.

***