10.rész

10.rész
„Abban a pillanatban, amikor a szerelemnek nevezett rendkívüli dolog bekövetkezik a szívedben, átérzed a mélységét, gyönyörűségét és felfedezed, hogy megváltozott számodra a világ.”

- Szia Lucas! – próbáltam magabiztos hangot megütni vele. Nem akartam, hogy rákérdezzen, hogy miért érdekel a különös srác, de mindenképpen ki akartam belőle szedni mindent.
- Szia Ronnie. Mi újság? – kezdte a beszélgetést. Azt sem tudtam hol kezdjem.
- Sok minden történt velem Lucas, de most nem ez a lényeg. Szeretnék kérdezni valamit. – komoly akartam lenni. Szerettem volna, ha tényleg komolyan vesz.
- Te jó ég. Mondd. – hallottam bizonytalan hangját. Már tudtam, hogy nyertem.
- Van egy srác. Pénteken láttalak vele a bowling pályán. Van egy Nina nevű barátnője. Ismered? – nyersen fogalmaztam, de azért elvártam, hogy ő kifejtse a dolgokat a fiúval kapcsolatban.
- Azt hiszem, tudom kiről van szó. – mondta, a szívem pedig gyorsabban kezdett verni. Azonnal leteremtettem magam, hogy mégis mit képzelek. Nem érzek iránta semmit.
- És? – faggattam. Féltem, hogy rákérdez, miért akarom tudni, de akkor is meg akartam ismerni. Az ár már rég nem érdekelt.
- A srác Brian Folkins. 19 éves és a sulinkba jár. – kezdte, de nem bírtam, és azonnal félbeszakítottam.
- A sulinkba? Még sosem láttam ott. – kivéve, amikor beleütköztem a lépcsőn- tettem hozzá gondolatban.
- Magántanuló.
- Miért? – kezdett nagyon ködös lenni a fiú körül a levegő. Miért magán tanuló? Mi történt?
- Nem tudom. Titok. Nem mondja el senkinek. – hát úgy látszik, ezt már nem tudom meg.
- És még mit tudsz? – faggattam tovább.
- Nos, van egy bátyja, Scott. 21 éves, műszaki egyetemre jár. Az anyja tanár, valami, ami még érdekel? – tette fel a kérdést, én pedig egy képzeletbeli listára mindent felírtam Brianről.
- Barátok vagytok? – kérdeztem meg az utolsó dolgot, amire kíváncsi voltam.
- Inkább csak haverok. Bowlingozás közben találkoztunk a pályán. De miért érdekel? – kérdezte, bennem pedig megfagyott a vér.
- Semmi, csak kíváncsi voltam ki az, aki képes ilyenekkel barátkozni, mint mi. Vagyis jelen esetben te. – nevettem zavaromban, és vártam, hogy ő is nevessen. Végül meghallottam a kuncogását, és tudtam, hogy a helyzet megmenekült.
- Na, jól van, megyek, lefekszem tv-zni. – jelentette ki.
- Oké. És köszi. Szia. Jó éjt. – mondtam. Ő is elköszönt, és letettük.

Végre megismertem a srácot a buszról. Nem gondoltam, hogy valaki képes úgy felkelteni az érdeklődésem, hogy csak köszöntünk egymásnak. Sosem volt még senki, aki után futni kezdtem volna. És utána sem akartam. De mégis valami belső erő miatt, vagy valami olyan érzése miatt, amit nem tudtam hová tenni, ezt tettem. Nem tudom, miért kutattam utána, egyszerűen csak meg kellett tennem. A kíváncsiság szinte fojtogatott. Miért tűnik fel mindenhol? Ez véletlen egybeesés lenne? Ő észrevette? Engem észrevett egyáltalán? Miért van az, hogy amilyen fiúk közel állnak hozzám, azoknak barátnőjük van? … És ebben a pillanatban bevillant Ian képe. Azé a fiúé, aki nemrég összetörte a szívem. Bár azt hittem napokig fogok sírni, és nem találok vigaszt, egészen hamar „túlléptem” rajta. Nem is fájt már úgy. Valami apró idegesítő hangocska azt suttogta a fejemben, hogy valaki átvette a helyét, de ezt gyorsan száműztem. Már hogy vette volna át? Nevetséges. Idegesen tettem vissza a vezetékes telefont a helyére, és visszaültem az ágyamra. Bekapcsoltam a tv-met, és elkezdtem nézni valami sorozatot. Nem érdekelt, nem tudtam mi a lényege, csak arra szolgált, hogy valami zaj legyen. Figyeltem a képernyőn játszó embereket, de a tudatomig nem jutottak el. Egyszerűen csak a saját idegesítő emlékeimmel voltam elfoglalva.

Néhány perc utána szemeim automatikusan le akartak csukódni, de nem hagytam magam. Küzdelmemet az álmossággal egy kopogás törte meg az ajtón.
- Szia! Bejöhetek? – láttam meg aranyos nővérkém arcát az ajtóban. Világosbarna, szinte szőke haját magasan összefogta, és lófarokba kötötte. Arca tökéletesen sima volt, ahogy mindig is, sminkje pedig kifogástalan.
- Persze gyere! – ültem fel, és kicsit halkabbra vettem az üvöltöző sorozatot.
- Ronnie ezen a hétvégén szinte nem is láttalak. – Jelentette ki, és aggodalommal teljes arccal ült le mellém az ágyra.
- Tudom. Most hirtelen minden összejött. – szomorodtam el, és homlokomra tettem a kezem. Mintha azzal megtámaszthatnám a problémákat.
- Mi történt? – kérdezte Bianca aggódva, én pedig úgy döntöttem, hogy elmondom neki Ian-t.
- Bianca, Ian megcsalt egy másik lánnyal. – néztem fel rá, és láttam, ahogy a döbbenet kiül az arcára.
- Egy évet csak így eldob egy másik lányért?! – kapott a fejéhez Bianca, majd a következő pillanatban már meg is ölelt. Örültem, hogy a nővérem lehet. Bármit megbeszélhettem vele.
- Tegnap, amikor elmentünk bowlingozni, akkor egy másik lányt csókolt meg. – folytattam, mire Bianca arcán már a düh is kezdett feltűnni.
- Mekkora egy pofátlan… - kezdte, de elharapta a végét. – Szakítottál már vele? – kérdezte, én pedig elgondolkodtam.
- Nem… Nem tudja, hogy láttam őket. Nem tudom, hogyan csináljam. Még csak találkozni sem akar… - mondtam, mire a nővérem felkapta a fejét.
- Mióta ilyen? – tette fel kérdését.
- Egy-két hónapja. – feleltem, és láttam, ahogy Bianca arca felvidul. – Mi az? – kérdeztem, ő pedig már kezdte is.
- Van egy ötletem. Emelt fővel kell távoznod. Nem szabad, hogy lássa, hogy megtörtél. – kezdte, de nekem máris rosszul hangzott.
- Mégis mire gondolsz? Nem értelek. – kérdeztem, és vártam a megfejtést.
- Mi lenne, ha egyszer csak kapna egy képet, hogy egy másik fiúval csókolózol? Meg alá egy kis szöveget, mondjuk „Nem te vagy az egyetlen srác a földön. Ha te így, akkor én is így…” vagy valami hasonlót. – mondta lelkesen, én pedig elképedtem. Az én minta nővérem ilyenekre képes? Bosszút állni? Meg sem fordult a fejemben.
- Nem tetszik. – mondtam, és elfordultam.
- Miért? Van már bármi terved is, hogy hogy dobod ki? – kérdezte, én pedig elbizonytalanodtam. Talán nem is olyan angyal, mint gondoltam? Így félre lehet ismerni valakit?
- Nincs… de én erre akkor sem lennék képes. – mondtam, és újra ránéztem. Jobb karjára támaszkodott, és hatalmas barna szemeivel meredt rám.
- De képes leszel. Ő is megtette veled. Te miért ne adnád vissza? – kérdezte, én pedig egyre jobban szégyelltem magam Bianca helyett. Ilyeneket tenne a fiúkkal? Nekem ő volt a megtestesült példakép. Úgy tűnik ebben a pár napban minden ember, akire eddig felnéztem megváltozott. Furcsa.
- És milyen fiúval? Bianca kérlek. Nem lehetne valami ésszerű dolgot kitalálni? Ez nagyon abszurd. – kezdtem átkozni magam, amiért elmondtam neki.
- Majd én elintézem… - hallottam utolsó mondatát, és aztán kilépett az ajtómon.
Remek.

***