15.rész

15.rész

" Csókoltam, míg karcsú, izmos dereka bőszülten igyekezett szabadulni karjaimból: akkor rúgott, karmolt és szidott, de ez már nem volt szidás; a szerelem egytagú szavakból álló, fülledt, ősi nyelve volt. A világ legelső szavai. Szidást, könyörgést, biztatást jelentenek. Vágyat és elcsukló örömet. És megint vágyat. És megint örömet. És bánatot. "

Bianca visszafordult, és szökkenésekkel indult meg felfelé a szobájába. Mintha minden rendben lenne. Rendben.Ez a szó most valahogy szürreálisan nevetségesnek hangzott. Elképzeltem, ahogy ki is radírozom a szótáramból. Sebesen hullott a kés a földre dermedt kezemből, és én még csak utána sem kaptam. Miért engedtem én ezt Biancának? Tudhattam volna. Azonnal elindultam a telefonomért, mindent otthagyva a pulton, de ebben a pillanatban csöngettek is.
Bella.

Amint a kezem súrolta a kilincset átjárt a jeges fájdalom. A szívem mélyén éreztem, hogy a kimondatlan szavak mögött ott van, hogy Bella nagyon is vonzódik Lucashoz. Ezt sosem fogja megbocsátani nekem. Már annak a gondolatára is, hogy elveszíthetem ebben a zűrzavarban, könnyek gyűltek a szemembe.
- Szia! – nyitottam ajtót. Meglepetésemre Bella arca mosolygós, és vidám.
- Sziaaa! – köszönt, és azonnal belépett. Máris a konyhába ment. – Mi újság? Mostanában olyan hirtelen eltűnsz. - Kapott fel egy szelet uborkát, és rágcsálni kezdte. Fellélegezve nyugtáztam, hogy még nem tudja mi is vár ránk.
- Tudod, történnek a dolgok. – mondtam rejtélyesen.
- Milyen dolgok? Már megint Ian? – kérdezte, és éreztem azt a furcsa élt a hangjában. Bella sosem volt rosszindulatú, de ölni tudott volna, ha a szeretteit bántják.
- Nem, nem… Más fura dolgok… - mondtam, és felvettem a kést a földről.
- Mik? – nézett fel, és közben újabb szeletbe kezdett.
- Hát… Te hallottál már olyat, hogy mondjuk, egy idős hölgy ne emlékezzen a saját unokájára? – néztem rá nevetve. – Elég morbid nem? – nevettem, és Bellának háttal a mosogatóhoz mentem, a kést pedig beleraktam.
- Igazából nem. – mondta. Meglepődtem.
- Ezt meg hogy érted? – Néztem rá, és a pultra támaszkodtam.
- Tudod, Lucas az orvosira megy, és néha tanultunk együtt. Mondott érdekes dolgokat. – Bár Lucas nevének hallatán kirázott a hideg, próbáltam tovább siklani felette, és a kérdésemre koncentrálni.
- Például? – én is rágcsálni kezdtem egy darabot.
- Mondjuk mesélt olyat, hogy egy baleset következtében úgy is megsérülhet egy agy, hogy alapjában véve az ember mindenre emlékszik, csak néha egy két napra kimennek a fejéből a dolgok.
- Érdekes… - motyogtam magam elé, és éreztem, hogy újabb rejtély kerül elő egy poros ládából, ami megoldásra vár. A gond mindössze annyi, hogy már tele volt a hócipőm a titkokkal.
- Persze van más is. Nem kell, hogy feltétlenül baleset érjen valakit. Vannak, akik eleve ilyen memóriával születnek. Vagy esetleg a kor is tehet ilyet, de ez ritka. – fecsegte még csak nem is figyelve döbbent arckifejezésemre.
- Értem… - mondtam, és el is ment az étvágyam. Inkább elkezdtem visszapakolni a hűtőbe.
- De ki ez a néni? Vagy ezt most miért is kérdezted? – tette fel azt a kérdést, amit kerülni akartam. Nem tudtam az okát, hogy miért nem akarom neki elmondani ezt az egészet, de egyszerűen nem akartam. Ami még nekem sem tiszta, azt nem fecsegem másnak. Pletykának számít.
- Semmi, csak olvastam valamit az újságban. – mondtam.
- Melyikben? Tök izgi lenne utána nézni! – lelkesedett fel, én pedig elképedtem.
- Mi? Minek? Nem gondolod, hogy elég bajunk van a szóbelivel? – nevettem zavaromban.
- De persze… De az biztos jó pontot jelentene, ha önkéntes kutatómunkát végeznénk. – mondta, én pedig kezdtem rosszul érezni magam. Mi van ha Wine néninek köze van ahhoz? Mármint… Persze lehet, hogy nincs. Csak olyan furán összecseng a két néni felejtős dolga.
- Bella én még el sem kezdtem tanulni… - mondtam, mire ő döbbenten nézett rám.
- Hogy mi? Normális vagy? Egy hét alatt hogy akarod az egészet tudni? – jóformán pánikolt.
- Nem tudom. Ki is ment a fejemből…
- KI MENT A FEJEDBŐL? Észnél vagy? Ettől függ a jövőd! – dühöngött.
- Nyugi. Meg fogom oldani. – bizonygattam, de ebben még én magam is kételkedtem.
- Igen? És mégis hogyan? Minden tárgyból legalább ötszáz oldalt kell tudni… - nézett rám olyan fejjel, mint aki meg akar gyilkolni.
- Nem tudom… Nem tudom, de ki fogom találni. – jelentettem ki.
- Mi lenne, ha korrepetálnálak? – kérdezte. Megörültem. Végül is, ez legalább összetart, ha a Lucas-os dolog kiderül. Muszáj lesz velem maradnia, összezárva meg úgy is ki kell, hogy béküljünk.
- Huuu az nagyon jó lenne! – öleltem meg.
- Lucasszal minden könnyebben megy! – nyögte a szorításomban.
- Hogy kivel? – löktem el magamtól.
- Mi az, hogy kivel? Azt hitted egyedül képes leszek téged felkészíteni? Itt Lucas az ész! Mi meg akik sorban állunk érte. – nevetett. – Mi a baj? Ronnie jól vagy? – kérdezte sápadt arcom láttán. Éreztem, ahogy megint eluralkodik bennem a pánik.
- Ööö jól… Azt hiszem. – makogtam. Sikerült a kivégzés napját előbbre hozni…
- Csak úgy elsápadtál… - ijedezett, én pedig megpróbáltam visszanyerni a színem.
- Nem nem semmi baj, csak kimerültem. – mondtam, és leültem egy székre.
- Hozok vizet. – jelentette ki, és már intézkedett.

Remek. Összegezve tehát: A volt barátom megcsalt és elhagyott, de még mindig nem szólt, és azt hiszi, nem tudom. Azzal a lánnyal csalt meg, akinek a legjobb barátnője az a fura lány, aki megmentett a részegektől. A lány mamája valószínűleg tudathasadásban szenved, amire eddig nem derült fény. A lány pasija az a fiú, aki már napok óta a fejemben mászkál, mindenhol ott van, vele álmodok, és mégis átnéz rajtam. És a nővérem titokban megszervezte a legjobb fiúbarátommal, hogy csókoljon meg engem, hogy féltékennyé tegyem a volt barátom. A legjobb barátnőm pedig szerelmes ebbe a fiúba. És együtt kell tanulnunk… és ami a legfurább, hogy mindent körbeövez egy titok, amit Nina nem hajlandó elmondani nekem, pedig határozottan tudja, és egy kazetta, amit egyszerűen nem bírok meghallgatni.

Az őrület határán álltam. Nem emlékszem már semmire, csak arra a tompa puffanásra, amikor a fejem a kőpadlóhoz ütődött.

***