3.rész

3.rész
„Üzenem a felkelő Napnak, hogy nem mindenkire ragyog, mert az árnyék foltjai sötétek, nagyok.”

Lépteimet felgyorsítottam, és bombaként robbantam be a terembe. A tanárnő még nem volt bent. Szerencsém volt. Gyorsan odaslisszoltam az utolsó előtti padba, és elővettem a füzetem. Idegesen kihajtottam a csíkos lapokat, és spirálfüzetem előlapját hátra hajtottam.
- Ronnie! – hallottam Bells hangját tőlem két padra. Nem mellettem ült, de mindig megpróbált valahogy kommunikálni velem ennek ellenére. Most sem volt másképp. Ahogy odanéztem, egy nagy a füzetéből kitépett lapot összegyűrt, és felém hajította. A galacsin a bokámhoz esett, én pedig le akartam hajolni érte. Ebben a pillanatban bejött a terembe Mrs. Cahpter, és mi felálltunk, hogy üdvözöljük. A papír még mindig a földön hevert, és egyre többen figyeltek a bokám felé.
Miután mindenki elfoglalta a helyét, én gyorsan felkaptam a földről a galacsint, és széthajtogattam.
„Arra gondoltam, hogy ma elmehetnénk együtt este valahová. Jön Lucas is meg majd beszélek Iannel. Válasz!”
Jó ötletnek tűnt. Odakint nem gyűltek már a régi esőfelhők, a nap hét ágra sütött, egészen nyárias idő volt, és nem mellesleg pedig péntek, ami azt jelenti, hogy másnapra nem kell magolni.
Akaratlanul is lejátszódott a fejemben egy emlék, amikor Lucas, Ian, Bella és én mentünk együtt még valahová régen. Akkoriban jöttünk össze Iannel. Talán egy hónap a különbség. Beültünk egy helyre fagyizni, aztán sétáltunk, és moziba mentünk. Jól éreztem magam, és Iannel is sokkal közelebb kerültünk egymáshoz érzelmileg.
Megfordítottam a papírt, és nagy betűkkel ráírtam, hogy:
Oké, de Iannel inkább én beszélek.
Azzal összegyűrtem, és jó erősen megmarkoltam. Mrs. Chapter árgus szemekkel figyelte az osztályt, és nem tűrte meg, ha bárki is megzavarta az órát. Mikor visszafordult a táblához, hogy lejegyzeteljen pár dolgot, én eldobtam a galacsint. Testnevelésből sosem voltam jó, mint ahogy említettem, ezért természetesen a karjaim se nagyon működtek céljuknak megfelelően. Bellának irányított papírlabdám ugyanis három paddal előrébb, Jennifer Thorton-hoz repült. Fejen találta, mire a lány bosszúsan fordult hátra, én pedig összehúztam magam a nagy történelem tankönyv mögött. Bár tudtam, hogy amint kibontja a levelet tudni fogja, hogy én dobtam, mégis reménykedtem, hogy talán a betűk repülés közben olyan jól összekeverednek a papíron, hogy olvashatatlan lesz az írás. Mindenki tudta, hogy Iannel járok. Nagy port is kavart, mert ő már egyetemista. Egy évvel idősebb nálam, és ugyan ebbe a gimibe járt. Jennifer is szerelmes volt belé, ezért az óta ősellenségek vagyunk. Mai napig nem tudom, hogy Ian miért engem választott kettőnk közül. Jennifer sokkal szebb, és menőbb, mint én. Persze én is kedveltem Iant, de nem voltam belé szerelmes. Csak tetszett. Mégis ő lett az első komoly kapcsolatom, ami már egy éve tart. Mostanában azonban nagyon furcsán viselkedett. Míg régen sokszor elhívott minden felé, mostanában alig beszélünk. Persze az egyetem nehéz, és ezt jól tudom. De néha mikor akad, egy kevés szabadideje gondolhatna az egyetlen barátnőjére.
Miközben ezen gondolkodtam Jennifer természetesen már kibontotta az üzenetet. Idegesen szemlélte, ahogy nyugodtan ülök a padomban, és meg mernék rá esküdni, hogy azon gondolkozott miből lenne nagyobb balhé. Ha ő zavarná meg az órát ilyenekkel, vagy ha elmondaná, hogy én zavartam meg papírdobálással. Végül úgy döntött megúszom a dolgot, a papírt pedig elrejtette a táskájában.
- Remek. – gondoltam magamban. Dühös voltam. Egyrészt magamra a bénaságom miatt, másrészt Jenniferre, amiért nem képes egy kicsit együttműködni. Ja és Bellára is. Miért nem ír sms-t? Ez már nem a kőkorszak.
Az óra további része teljes unalomban telt. Mrs. Chapter folyamatosan írt, és diktált. A percek óráknak tűntek, amik megedzhetik az idegeimet.
A csengő édes moraja hallatán hangos megkönnyebbülés csúszott ki belőlem. Néhányan rám néztek, de aztán tovább pakoltak. Amint kiléptünk a teremből, beszélgetés zaja vett körül. Gondoltam megvárom Bellát amíg kiér, de nem láttam. Elindultam a következő órámra. Matek.
Idegesen csúsztattam vissza az órarendem a zsebembe, és sétáltam előre. Egyszer csak valaki a hátamra ugrott és két kezével átölelte a nyakam.
- Szánalmasan béna vagy! – nevetett, mire én duzzogni kezdtem.
- Köszönöm szépen Miss Tökély. – mormoltam Bella felé.
- Hogy lehet így dobni… Az istenért! Ez csak kétpadnyi távolság! – idegeskedett.
- Nem tehetek róla! … - kiabáltam én is vele. – Amúgy is. Ha van valami írj sms-t. Tudod, azt nem kell dobálni.
- Na, jó. Nem vitatkozok veled. Szóval benne vagy, vagy nem? – terült szét egy óriási mosoly az arcán.
- Benne. De Iannel ha lehet, én szeretnék beszélni.
- Oké. Na, gyere, mert elkésünk! – megfogta a kezem, és úgy ráncigált végig a folyosón a termünkig.

Az órák csigalassúsággal teltek, én pedig egyre kevésbé éreztem magamban a koffein hatását. Hiába az a reggeli kávé, ugyan úgy rosszul voltam. Végül elérkezett az ebédidő. Azonnal Lucas, Bella, és az én asztalomhoz mentem. Nem volt még ott senki, így úgy döntöttem, hogy felhívom Iant. Meg akartam vele beszélni az esti találkozót. Bepötyögtem a számokat és tárcsáztam. Hosszas kicsengés után felvette. Hangja idegesen csengett.
- Szia! Ronnie vagyok! – kezdtem, de azonnal félbe is szakított.
- Tudom. Kijelzi a telefon. – dörmögte, de megpróbáltam továbbsiklani rajta.
- Bella kitalálta, hogy este elmehetnénk valahová így négyen. Benne vagy? – kérdeztem megjátszott vidámsággal. Az ő hangulata telefonon keresztül is rám ragadt.
- Kik azok a mi? – kérdezte, én pedig egyre jobban lehangolódtam.
- Hát Bella, Lucas, Te meg én. – magyaráztam.
- Ja. – mondta, de mintha nem is ő lett volna. Olyan volt a hangja, mint aki hónapok óta nem aludt.
- Szóval jössz vagy nem? – kérdeztem, de szinte tudtam már a válaszát.
- Bocsi, de most nagyon sok a tanulnivalóm. – nyögte ki.
- Oké akkor… - folytattam volna, de a vonal megszakadt. Néhány percig csak hallgattam a szaggatott csengést, majd még fél percig néztem a kijelzőt, mire kinyomtam.
Ian letette a telefont.

***